Rendrakáson elmélkedve – a gyűjtés mint hobbi, és ha eljön a selejtezés ideje

2022. 04. 15.

Rendrakás, selejtezés közben előkerülnek a különböző gyűjtemények is.

Gondolkodtam, vajon manapság szokás-e még bizonyos tárgyakat gyűjteni, az én generációmig bezárólag nagy biztonsággal állíthatom, szokás volt . Anyukám például kb. 50 éves koráig a kis papírzsacskós cukrokat gyűjtötte, sokat jártak külföldön, minden kávézóból vitt haza egyet és nagy üvegedényekben tárolta a könyvespolc alján. Apukám bélyeget gyűjtött fiatalkorában, jó pár album volt – szintén – a könyvespolc alján. Én pedig matricát és levélpapírt gyűjtöttem gyerekként.

Mennyi helyet igényel az életterünkből a gyűjtés mint hobbi? Ez függ attól, hogy mekkora dolog, amit gyűjtünk és persze az is döntő jelentőségű, hogy ki mely életszakaszában, életének mekkora részében és mekkora lelkesedéssel hódol e hobbinak. A fentiek nem túl helyigényesek, na de mi van, ha valaki pl. színházi kellékeket gyűjt (jelmezek, parókák), ezek tárolása már jelenthet kihívást. A családom példájából szépen kirajzolódik a másik szempont is: van, akit ez csak gyerekként szórakoztat, van aki a húszas éveiben is szívesen foglalkozik a gyűjteménye gyarapításával, más pedig akár egész életén át gyűjt valamit.

Mi lesz vele utána? Életünk végéig megtartjuk? Az idő előrehaladtával veszít az eszmei értékéből vagy éppen még fontosabbá válik számunkra? Van egy pont, amikor kényszerből kell megválnunk ezektől? Vagy van egy pont, hogy úgy érezzük, ugyan nagyon nem szeretnénk, de meg KELL válnunk tőle, pl. mert úgy érezzük helyesnek, mert szeretnénk teret engedni valami újnak, szimbolikusan lezárni egy életszakaszt?

Ha te is eljutottál egy ilyen pontra, így vagy úgy, de eldöntötted, változtatnál, és segítségre van szükséged, mert nehéz szembenézni a feladattal, érzelmileg és/vagy fizikailag megterhelő lenne egyedül belevágni, szívesen segítek az otthoni rendrakásban és rendszerezésben, keress bizalommal!

A bélyeggyűjteményből bevétel, a cukorból sütemény lett. Hogy számukra mit jelentettek ezek a döntések, azt csak ők tudják. Én egyelőre megtartottam a kis albumjaimat és a levélpapírjaimat, nem foglal sok helyet és számomra egy letűnt kort idéz, amelyben könyvek, újságok, fotó- és matricás albumok voltak a képernyőink. Szintén rendrakáson elmélkedve témában írtam az „emlékes dobozról”, ha olvasnál még hasonlót.

 

rend/szer

Ha már letűnt kor 😉

Olvasd el ezt a történetet is!

Rendrakás közben – SOS rendrakás az új kanapé érkezése napján

Rendrakás - 7 órás csomag: Mindenkiben felmerül a kérdés, mi mennyi idő, így a blogposztokba igyekszem ezt is mindig beleírni, hogy tudjak adni több támpontot is. Ezúttal egy 7 órás rendrakásról mesélek. Judit, ahogy az első beszélgetésünk során fogalmazott,...

Rendrakáson elmélkedve – Tartós rend összetevői

Mi kell ahhoz, hogy tartós legyen a rend? Rendszer. Rendszer, amiben mindennek van helye, ami neked logikus és neked esik kézre.  Te. Te, aki nem csak szereted a rendet, hanem rendet is tartasz.  A tartós rendhez tehát te is kellesz Ez sokszor némi erőfeszítést és...

Rendrakáson elmélkedve – Megszállottan párosítok

Rendrakás kupiszobában Nemrégiben Andival karöltve számoltuk fel a kupiszobájukat: kupiszobából gyerekszobát jeligére. Ebben a szobában 70%-ban gyerekruhák és cipők voltak, 30%-ban játékok. Rengeteg cipő volt, nem számoltam meg sajnos, de több mint 200 darab (!)....

Rendrakáson elmélkedve – Imádok gardróbszekrényt rendszerezni

Kedvencem a gardróbszekrény, hisz a legjobb dolgok találkoznak: ruhák és rend. (Esetleg még könyvekkel kombinálhatnánk 😃) Gyerekkoromtól kezdve egyik meghatározó visszatérő álmom volt, hogy találok a szekrényemben rengeteg csodálatos új ruhát, összefogom a...

Rendrakás közben – Selejtezés és rendrakás a gardróbszekrényben egy nyugdíjas hölggyel

Rendrakás szolgáltatás: nemrégiben egy nyugdíjas hölgy kért segítséget a ruhái selejtezésében és rendszerezésében. Györgyi nagyon szeret öltözködni, vásárolni, sok ruhája, táskája és cipője van, viszont nem mindig tudja, mit hol talál, és bizony vannak darabok, amiket...

Rendrakás közben – kismamával raktunk rendet a gyerekszobában

Rendrakás, rendszerezés a leendő gyerekszobában Szandrával már dolgoztunk együtt, a családjuk egy üres lakásában rendszereztünk költözés után, bérbeadás előtt. Szétválogattuk az ő és a szülei cuccait, illetve megnéztük, mit hagynak ott a leendő bérlőnek.  Ez...

Rendrakás közben – Rendrakás, rendszerezés bérbeadás előtt

Rendrakás, rendszerezés, ami nem látványos Szandra abban kért segítséget, hogy a családja már majdnem üres lakásában pakoljunk - már ő és a szülei is kiköltöztek a lakásból, a legfontosabbakat már mindenki elvitte az új otthonába. Tehát már sokat haladtak, de Szandra...

Rendrakás közben – Rendrakás a kupiszobában

A kupiszoba nem szégyen, hanem a megújulás lehetőségét rejti magában! Egy igazi kupiszobában rakhattam rendet Andreával karöltve. Minden dobozba, minden zacskóba izgatottan néztem bele, hogy mit rejt. Egy ponton már Andreára is hatott a lelkesedésem, és elhitte nekem,...

Otthoni selejtezés után – kiselejtezett férfi ruhák sorsa

Ez a bejegyzés arról szól, hogy raktunk rendet egy férfival a ruhái között. Nagyrészt már kiselejtezte, de ez az igen nagy kupac még a szekrényében volt. Így írok tippeket, hogy érdemes haladni az otthoni rendrakás folyamatával, mi lesz azzal, amit megtartunk, és...

Otthoni selejtezés után – kiselejtezett textíliák

Az otthoni rendrakás, rendszerezés, selejtezés során sok textíliáról is kiderülhet, hogy nincs már rá szükségünk vagy újat kell venni. Itt most nem a ruhákról lesz szó (bár van átfedés), hanem a régóta tartogatott, fel nem használt méteráruról, agyonmosott...