Rendrakás kupiszobában
Nemrégiben Andival karöltve számoltuk fel a kupiszobájukat: kupiszobából gyerekszobát jeligére.
Ebben a szobában 70%-ban gyerekruhák és cipők voltak, 30%-ban játékok. Rengeteg cipő volt, nem számoltam meg sajnos, de több mint 200 darab (!). Ahogy nekiálltunk az egyes zsákok tartalmát átnézni, egyből találtunk fél pár cipőket, ezeket a fal mentén gyűjtöttem, hogy ne legyen útban, de jól lássuk, kik várnak a párjukra.
1,5 órája dolgoztunk a kupiszobán, itt még zömében megvoltak a párok
2,5 óránál már láthatóan bonyolultabb volt a helyzet
A rendrakás során izgatottan vártam, melyiknek mikor és hol találom meg a párját.
Úgy örültem a matcheknek:D. Túrtam és túrtam a zsákhalmok, ruhahalmok között: vagy egy cipőt, vagy egy egész zsák cipőt találtam. Ahogy haladtunk a rendrakással, úgy egyre kevesebb meglepetést tartogatott a kupi (schade-schade), hisz egyre átláthatóbbá vált a szoba.
Drukkoltunk, hogy a Nike gyerekcipőnek meglegyen a párja, jó lenne eladni (nem lett meg). Drukkoltunk, hogy a barátnőtől kölcsönkapott bőr szandálnak meglegyen a párja, jó lenne visszaadni (meglett). Drukkoltunk, hogy a bőr öltönycipőnek meglegyen a párja, jó lenne hordani (nem lett meg). Egyelőre. Van a padláson is cipő, így a fél pár cipőket eltettük, és amikor sorra kerül a padláson történő rendrakás, még megkerülhet mindennek a másik fele.
A rendrakás során rengeteg fél pár zoknit is találtunk.
Andi itt húzott határt: nem hajlandó ezzel foglalkozni, csak ki akarja vágni a kukába. Elege van, belefáradt. Bőven elég vállalás volt számára, hogy a cipőket és ruhákat átnézzük, minden darabról döntsön, hogy melyik barátjának a gyerekére lesz jó, és átgondolja, a saját gyerekeire éppen melyik jó és melyik nem jó. Ennek megfelelően alakultak a felcímkézett zsákok, szeretetcsomagok a barátoknak/rokonoknak: Sanyi, Gergő, Zsófi, Simi. A maradék egy része adományboltba ment, másik része meg már elhasználódott, és így ki kellett dobni.
Visszatérve a megszállott üzemmódomra: izgi volt a cipőket párosítani is, de én képes lettem volna a zoknikat is, mert az hasonlóan izgi. De ugye nem (csak) az a fontos, hogy én jól szórakozzak:D.
Viccet félretéve teljesen érthető Andi döntése, a helyében én is így döntöttem volna. Egy kupiszoba felszámolása fizikailag, érzelmileg és mentálisan is megterhelő. Megterhelő, de nem lehetetlen, nem bonyolult, „technikailag” nem nehéz. A kulcsa az elhatározás után csak annyi, hogy lépésenként kell nézni. Mindig csak az adott zsákra, dobozra fókuszálni, és nem arra, hogy „Anyám, ennek sosem jutunk a végére”.
Van olyan kupiszoba, ahol 5-6 óra rendrakás alatt nagyon látványos eredményt érünk el,
de van ahol kétszer ennyi kell hozzá, attól függ mivel van tele a szoba, és milyen részletességgel foglalkozunk vele. Itt rengeteg-rengeteg ruhát és cipőt egyesével néztünk végig és szortíroztunk, tehát több idő kellett.
A „mindegy, csak szabaduljak tőle” és a „fontos, hogy mindennek jó helye legyen” skálán sok minden elképzelhető – és nemcsak egyénenként változik, hanem adott rendrakás során is változik az emberben, hogy mennyit bír, mikor fogy el az energia, a türelem.
Visszatérve a fél pár cipőkre (és zoknikra). Minden rendrakásnál van valami, ami aktiválja bennem a megszállottságot – itt a párosítás.
Közben rájöttem, hogy gyerekkorom óta imádom a memóriajátékot. Véletlen?
Ugye számodra is szembetűnő a különbség a nagykátai gyöngybab és a szarvasi fehér vesebab között, csak úgy mint a nagykátai cukorbab és a pásztói fürjbab között? Eddig mindenki a fejét fogta, hogy képes voltam ezt a játékot megvenni… 😀
Ha segíthetek az otthoni rendrakásban és rendszerezésben, keress bizalommal!
Kupiszobában raktunk rendet Andreával is, amiről szintén meséltem.