Otthoni selejtezés után – „Hogy neked még a szemeted is milyen szép!”

2022. 02. 17.

Otthoni rendrakás, selejtezés – jegyzetek papírgyűjtésre

Imádtam az egyetemet, imádtam beadandót írni, szakdolgozatot még jobban. Az órák nagy részén ott is voltam, jegyzeteltem szépen – hacsak nem 8-kor kezdődött és/vagy egy óra lett volna az adott nap, ezen esetekben tisztességes alkukat kötöttem, elcseréltük olyannal, akinek meg arra nem volt érkezése (kedve?) elmenni, amire én bejártam. Na de ahogy írtam, nagyrészt ott voltam, aminek az eredménye az 5-6 év alatt egy termetes doboz telis tele jegyzetekkel, amit meg is őriztem.

Aztán egyszer rám jött a selejtezés, elengedés, beláttam, hogy jó, hát szépen, egy helyen, időrendben lefűzve tárolom, azaz nem számít rendetlenségnek, de a térfogata talán túlzás – kiváltképp, hogy 10 éve nem nyitottam ki a dobozt. Elhatároztam tehát, hogy felére csökkentem a 10 éve őrizgetett jegyzetek, könyvek mennyiségét – ez volt a célkitűzésem és ennek szellemében veselkedtem neki a feladatnak. Nem, ez nem volt gyors folyamat, bele-bele olvastam, nézegettem, nosztalgiáztam.

És közben egyre inkább beláttam, hogy csak érzelmi okokból őrizgettem. Jó szociológus lévén és a Bak aszcendensemmel természetesen lemértem, hogy mennyi megy az ismerős gyerekek papírgyűjtésére – ebből logikusan gondolhatnánk, hogy a súlyát, de engem az érdekelt, mennyi hely szabadul fel, így a magasságát mértem le, ezt dokumentáltam is, és elküldtem az egyik egyetemi barátnőmnek, aki erre azt reagálta: „Hogy neked még a szemeted is milyen szép!” – ekkor még nem tudtam, hogy egyszer abból fogok élni, hogy segítek másoknak különböző kis kupacokat gyártani.

Ha szeretnél segítséget az otthoni rendrakásban és rendszerezésben, keress bizalommal, rakjunk rendet együtt!

Olvasd el ezt a történetet is!

Rendrakás közben – SOS rendrakás az új kanapé érkezése napján

Rendrakás - 7 órás csomag: Mindenkiben felmerül a kérdés, mi mennyi idő, így a blogposztokba igyekszem ezt is mindig beleírni, hogy tudjak adni több támpontot is. Ezúttal egy 7 órás rendrakásról mesélek. Judit, ahogy az első beszélgetésünk során fogalmazott,...

Rendrakáson elmélkedve – Tartós rend összetevői

Mi kell ahhoz, hogy tartós legyen a rend? Rendszer. Rendszer, amiben mindennek van helye, ami neked logikus és neked esik kézre.  Te. Te, aki nem csak szereted a rendet, hanem rendet is tartasz.  A tartós rendhez tehát te is kellesz Ez sokszor némi erőfeszítést és...

Rendrakáson elmélkedve – Megszállottan párosítok

Rendrakás kupiszobában Nemrégiben Andival karöltve számoltuk fel a kupiszobájukat: kupiszobából gyerekszobát jeligére. Ebben a szobában 70%-ban gyerekruhák és cipők voltak, 30%-ban játékok. Rengeteg cipő volt, nem számoltam meg sajnos, de több mint 200 darab (!)....

Rendrakáson elmélkedve – Imádok gardróbszekrényt rendszerezni

Kedvencem a gardróbszekrény, hisz a legjobb dolgok találkoznak: ruhák és rend. (Esetleg még könyvekkel kombinálhatnánk 😃) Gyerekkoromtól kezdve egyik meghatározó visszatérő álmom volt, hogy találok a szekrényemben rengeteg csodálatos új ruhát, összefogom a...

Rendrakás közben – Selejtezés és rendrakás a gardróbszekrényben egy nyugdíjas hölggyel

Rendrakás szolgáltatás: nemrégiben egy nyugdíjas hölgy kért segítséget a ruhái selejtezésében és rendszerezésében. Györgyi nagyon szeret öltözködni, vásárolni, sok ruhája, táskája és cipője van, viszont nem mindig tudja, mit hol talál, és bizony vannak darabok, amiket...

Rendrakás közben – kismamával raktunk rendet a gyerekszobában

Rendrakás, rendszerezés a leendő gyerekszobában Szandrával már dolgoztunk együtt, a családjuk egy üres lakásában rendszereztünk költözés után, bérbeadás előtt. Szétválogattuk az ő és a szülei cuccait, illetve megnéztük, mit hagynak ott a leendő bérlőnek.  Ez...

Rendrakás közben – Rendrakás, rendszerezés bérbeadás előtt

Rendrakás, rendszerezés, ami nem látványos Szandra abban kért segítséget, hogy a családja már majdnem üres lakásában pakoljunk - már ő és a szülei is kiköltöztek a lakásból, a legfontosabbakat már mindenki elvitte az új otthonába. Tehát már sokat haladtak, de Szandra...

Rendrakás közben – Rendrakás a kupiszobában

A kupiszoba nem szégyen, hanem a megújulás lehetőségét rejti magában! Egy igazi kupiszobában rakhattam rendet Andreával karöltve. Minden dobozba, minden zacskóba izgatottan néztem bele, hogy mit rejt. Egy ponton már Andreára is hatott a lelkesedésem, és elhitte nekem,...

Otthoni selejtezés után – kiselejtezett férfi ruhák sorsa

Ez a bejegyzés arról szól, hogy raktunk rendet egy férfival a ruhái között. Nagyrészt már kiselejtezte, de ez az igen nagy kupac még a szekrényében volt. Így írok tippeket, hogy érdemes haladni az otthoni rendrakás folyamatával, mi lesz azzal, amit megtartunk, és...

Otthoni selejtezés után – kiselejtezett textíliák

Az otthoni rendrakás, rendszerezés, selejtezés során sok textíliáról is kiderülhet, hogy nincs már rá szükségünk vagy újat kell venni. Itt most nem a ruhákról lesz szó (bár van átfedés), hanem a régóta tartogatott, fel nem használt méteráruról, agyonmosott...