Rendrakás hatékonyan – évszakváltás a gardróbban

2025. 08. 22.

Rendrakás hatékonyan – rendrakás tippeket olvashattok ezekben a bejegyzésekben 

Volt nekem egyszer egy csodás gardróbszekrényem, csak az enyém volt (ez azért fontos, mert 32 éves koromban valósult meg ez a gyerekkori vágyam), 1,5 méter széles, 2,4 méter magas, és annyi de annyi ruhát tehettem bele, amennyit csak akartam. Kb. képtelenség lett volna tele rakni. Néha benéztem csak úgy, hogy gyönyörködhessek. Színek, textúrák, hangulatok, életérzések. Bőség. És egyben lehetőségek: ki akarok ma lenni?

Amivel gazdálkodtam: polcok, akasztós rész és kosarak, és ezeket én helyeztem el a szekrényvázban, úgy ahogy nekem kézreesett. A gardróbban számomra nem olyan hasznos a polc, a kosár sokkal-sokkal praktikusabb, egyrészt mert összetartja a KonMarisan hajtogatott ruhákat, így nagyon sok ruhát lehet bele tenni és mégis átlátható, másrészt mert kihúzható.

Rendrakás hatékonyan

Rendrakás hatékonyan – ez a téli felállás, felsőbb fiókokban a téli ruhák, a legalsó fiókban csak nyári ruhák

Így tehát a polcok magasan voltak és ágyneműt, törölközőt tartottam ott. Az akasztós részt olyan darabokkal töltöttem meg, amit ha hajtogatva tárolnék, nagyon sokat kellene vasalni/gőzölni ahhoz, hogy viselhető állapotba kerüljön, illetve olyanokkal, amiket szeretnék látni – tudom, ez nagyon unprofessional:D, dehát mivel sok helyem volt, nemcsak a praktikusság vezérelt, hanem hogy szép is legyen.

Rendrakás hatékonyan - színes

És jöjjön a rendrakás tipp:

ha neked is vannak kosarak a szekrényedben, érdemes a kizárólag nyáron és a kizárólag télen viselhető ruhákat egy-egy külön kosárba gyűjteni, így az aktuálisan szükséges kosár könnyen elérhető helyen lehet, míg a másik egy kevésbé népszerű részén a szekrénynek – évszakváltáskor csak kicseréljük a két kosarat és készen is vagyunk. Na jó, lehet, hogy pár darabot az akasztós részben is cserélni kell, meg nem biztos hogy egy-egy kosárban elférünk, de így is lényegesen egyszerűbb az átpakolás. 

Rendrakás közben kategóriában olvashattok egy bejegyzést, ahol költözés után segítettem rendszerezni, rendet rakni – többek között – egy gardróbszekrényben.

Ha szeretnél segítséget az otthoni rendrakásban és rendszerezésben, keress bizalommal!

Olvasd el ezt a történetet is!

Rendrakás közben – SOS rendrakás az új kanapé érkezése napján

Rendrakás - 7 órás csomag: Mindenkiben felmerül a kérdés, mi mennyi idő, így a blogposztokba igyekszem ezt is mindig beleírni, hogy tudjak adni több támpontot is. Ezúttal egy 7 órás rendrakásról mesélek. Judit, ahogy az első beszélgetésünk során fogalmazott,...

Rendrakáson elmélkedve – Tartós rend összetevői

Mi kell ahhoz, hogy tartós legyen a rend? Rendszer. Rendszer, amiben mindennek van helye, ami neked logikus és neked esik kézre.  Te. Te, aki nem csak szereted a rendet, hanem rendet is tartasz.  A tartós rendhez tehát te is kellesz Ez sokszor némi erőfeszítést és...

Rendrakáson elmélkedve – Megszállottan párosítok

Rendrakás kupiszobában Nemrégiben Andival karöltve számoltuk fel a kupiszobájukat: kupiszobából gyerekszobát jeligére. Ebben a szobában 70%-ban gyerekruhák és cipők voltak, 30%-ban játékok. Rengeteg cipő volt, nem számoltam meg sajnos, de több mint 200 darab (!)....

Rendrakáson elmélkedve – Imádok gardróbszekrényt rendszerezni

Kedvencem a gardróbszekrény, hisz a legjobb dolgok találkoznak: ruhák és rend. (Esetleg még könyvekkel kombinálhatnánk 😃) Gyerekkoromtól kezdve egyik meghatározó visszatérő álmom volt, hogy találok a szekrényemben rengeteg csodálatos új ruhát, összefogom a...

Rendrakás közben – Selejtezés és rendrakás a gardróbszekrényben egy nyugdíjas hölggyel

Rendrakás szolgáltatás: nemrégiben egy nyugdíjas hölgy kért segítséget a ruhái selejtezésében és rendszerezésében. Györgyi nagyon szeret öltözködni, vásárolni, sok ruhája, táskája és cipője van, viszont nem mindig tudja, mit hol talál, és bizony vannak darabok, amiket...

Rendrakás közben – kismamával raktunk rendet a gyerekszobában

Rendrakás, rendszerezés a leendő gyerekszobában Szandrával már dolgoztunk együtt, a családjuk egy üres lakásában rendszereztünk költözés után, bérbeadás előtt. Szétválogattuk az ő és a szülei cuccait, illetve megnéztük, mit hagynak ott a leendő bérlőnek.  Ez...

Rendrakás közben – Rendrakás, rendszerezés bérbeadás előtt

Rendrakás, rendszerezés, ami nem látványos Szandra abban kért segítséget, hogy a családja már majdnem üres lakásában pakoljunk - már ő és a szülei is kiköltöztek a lakásból, a legfontosabbakat már mindenki elvitte az új otthonába. Tehát már sokat haladtak, de Szandra...

Rendrakás közben – Rendrakás a kupiszobában

A kupiszoba nem szégyen, hanem a megújulás lehetőségét rejti magában! Egy igazi kupiszobában rakhattam rendet Andreával karöltve. Minden dobozba, minden zacskóba izgatottan néztem bele, hogy mit rejt. Egy ponton már Andreára is hatott a lelkesedésem, és elhitte nekem,...

Otthoni selejtezés után – kiselejtezett férfi ruhák sorsa

Ez a bejegyzés arról szól, hogy raktunk rendet egy férfival a ruhái között. Nagyrészt már kiselejtezte, de ez az igen nagy kupac még a szekrényében volt. Így írok tippeket, hogy érdemes haladni az otthoni rendrakás folyamatával, mi lesz azzal, amit megtartunk, és...

Otthoni selejtezés után – kiselejtezett textíliák

Az otthoni rendrakás, rendszerezés, selejtezés során sok textíliáról is kiderülhet, hogy nincs már rá szükségünk vagy újat kell venni. Itt most nem a ruhákról lesz szó (bár van átfedés), hanem a régóta tartogatott, fel nem használt méteráruról, agyonmosott...