Mi van a selejtezésen túl – mi legyen a sorsa? 5. rész

Rendrakás, selejtezés közben sok minden a kezünk ügyébe kerül, van, amiről egyértelműen tudjuk, meg fogjuk tartani, csak a legjobb, legpraktikusabb helyet kell megtalálni neki. Van, amire azonban nincs már szükségünk, ezek között is van, amihez jobban ragaszkodunk, máshoz kevésbé, vannak jobb és rosszabb állapotú tételek. Sokunknak fontos, hogy mi lesz a sorsa a valaha szeretett tárgyaknak, és – már csak a környezet miatt is – örülünk, ha nem minden végzi a kukában. Erről szól a sorozat.

Az előző részekben volt szó eladásról, elajándékozásról – akár tombola keretében –, adományról, mely esetekben az adott tárgy használója változik meg, és így beszélhetünk újrahasználásról. Az újrahasználás másik módja, amikor a saját háztartásunkon belül lesz új célja/funkciója adott dolognak. 

Az eddigi rendrakások, rend/szerezések során az egyik ilyen jó ötlet a spirálfüzetek kapcsán született. 

Kitéphetjük az üres lapokat azokból a spirálfüzetekből, melyekben még sok hely maradt (de a nagyobb részébe írtunk). Ezeket az üres lapokat például egy mappába lefűzve még elhasználhatjuk, erre látunk példát alább, a kép bal oldalán. De persze firkapapírnak is szuper – bármi is lesz a sorsa, jó, hogy nem kell feleslegesen tárolni a teljes füzetet. Lehet, hogy csak milliméterekről van szó, de sokszor ezeken a millimétereken múlik, hogy rá tudjuk-e tenni a dobozra a tetőt 😉.

Aztán vannak azok a füzetek, amikbe elkezdtünk írni, de a füzet fele sem kellett végül. Ilyenkor megtehetjük, hogy kitépjük azokat a lapokat, amikre írtunk (ha továbbra is kellenek, összetűzzük, és eltesszük egy bugyiba, egy mappába). A füzet pedig még jó szolgálatot tehet egy új témában. A fenti kép jobb oldalán láthatjuk ezt az esetet. 

Minden rendrakás alkalmával születnek ilyen szuper ötletek! Keress bizalommal, rakjunk együtt rendet az otthonodban!

Olvasd el ezt a történetet is!

Rendrakáson elmélkedve – az „emlékes doboz”

Rendrakás, selejtezés - készítsünk emlékes dobozt! Amikor 18 évesen elköltöztem a szülői házból, lett olyanom, hogy emlékes doboz. Ebbe kerültek azok a dolgok, amiket már nem használtam, nézegettem napi szinten, de szép emlékek fűződtek hozzájuk. Volt egy...

Rendrakás közben – sokfélék vagyunk

Rendrakás - vannak, akik nem csinálják; olyanok, akik tervezik csinálni; és azok, akik valóban csinálják is.  Van, aki nem mer belevágni, gondolni sem akar rá; van, aki éppen erőt gyűjt, már hamarosan elszánja magát, úgyis jön a tavasz, a nyár, az ősz, a tél -...

Rendrakás közben – költözés: Kriszti gardróbszekrénye

Rendrakás költözés után.  Krisztinek költözés után segítettem. Mire együtt belefogtunk a munkába, addigra ő beszerezte a szükséges bútorokat, és a dobozok nagy részét már ki is pakolta, nagyjából mindennek megvolt a helye. Nagyjából.  A dolgai jelentős részét a nagy...

Rendrakás hatékonyan – a rendezett szennyestartó

Rendet raktam a szennyestartóban... Mindenki mihamarabbi megnyugtatására: csak otthon szoktam csinálni, ezzel még nem bíztak meg.  Az van, ha például az ágyneműt, egyéb nagy(obb) textíliákat összehajtogatva tesszük a szennyestartóba, akkor sokkal kevesebb helyet...

Rendrakás hatékonyan – évszakváltás a gardróbban

Rendrakás hatékonyan - ezekben a bejegyzésekben tippeket olvashattok Volt nekem egyszer egy csodás gardróbszekrényem, csak az enyém volt (ez azért fontos, mert 32 éves koromban valósult meg ez a gyerekkori vágyam), 1,5 méter széles, 2,4 méter magas, és annyi de annyi...

Rendrakáson elmélkedve – bárcsak rendet rakhatnék

Gondolom, az ilyesmi azért többünket megindít, beindít. Hogy lehetne, hogy ne így legyen? Gerilla rendrakás, az kéne. Észrevétlen beszivárog, abécé sorrendbe és egymás mellé rendez, majd elégedetten kiszivárog. Mint amikor a boltban a sajtok közé visszatett vajat...

Rendrakáson elmélkedve – megfelelésben lenni

A rendrakás, selejtezés és “rendtartás” kapcsán is felmerül a megfelelés témaköre. Mostanában sokat hallunk arról, hogy ne akarjunk vélt és valós elvárásoknak, mindig mindenkinek minden áron megfelelni.  Ha akarunk foglalkozni ezzel a témával, akkor a legtöbben...

Rendrakás közben – előtte-utána képek a gyógyszeres doboz(ok)ról

Ha a közös rendrakás alkalmával eredetileg nem is volt tervben, hogy átnézzük a gyógyszeres dobozt/fiókot/polcot, ez tipikusan olyan dolog, amit meg lehet tenni, ha az előre eltervezett feladatokkal gyorsabban végeztünk, mint gondoltuk.  Jó esetben ritkán kutakodik...

Rendrakás közben – előtte-utána képek szerszámos ládáról

A közös rendrakások során szerszámos ládákkal is szoktam találkozni.  Az igazi fanatikusoknak maga a kánaán egy kupis szerszámos láda, sok-sok különböző méretű csavarral, anyával, tiplivel, szöggel, fugakereszttel az alján, esetleg valami hosszú drótszerű cuccal,...

Rendrakás közben – előtte-utána képek a fürdőszoba szekrényről

Rendrakás egy fürdőszoba szekrény két fiókjában  Mind a tetején, mind a fiókokban volt egy kis teendő. A kettő összefügg. Mivel a komód érintett két fiókjában már nem volt hely, így annak tetejére kerültek dolgok, és a fiókokban is nehezen lehetett megtalálni bármit...