Otthoni selejtezés után – mi legyen a sorsa? 4. rész

2023. 02. 15.

Rendrakás, selejtezés közben

sok minden a kezünk ügyébe kerül, van, amiről egyértelműen tudjuk, meg fogjuk tartani, csak a legjobb, legpraktikusabb helyet kell megtalálni neki. Van, amire azonban nincs már szükségünk, ezek között is van amihez jobban ragaszkodunk, máshoz kevésbé, vannak jobb és rosszabb állapotú tételek. Sokunknak fontos, hogy mi lesz a sorsa a valaha szeretett tárgyaknak, és – már csak a környezet miatt is – örülünk, ha nem minden végzi a kukában. Erről szól a sorozat.

Volt már szó arról, hogy eladhatjuk, elajándékozhatjuk – akár tombola keretében – azokat a tárgyakat, amire már nincs szükségünk, ez az írás pedig arról szól, hogy jótékony célokra is fordíthatjuk.

 

Ha az otthoni selejtezés, rendrakás során olyan tárgyak kerülnek elő, amelyek jó állapotúak,

de sem eladni nem tudjuk/nem akarjuk, sem későbbi ajándéknak (sem tombolanyereménynek ) nem akarjuk eltenni, akkor érdemes az adomány lehetőségére gondolni. 

Ha van az ismeretségi körünkben valaki, aki kapcsolatban áll olyanokkal, akik hasznát veszik az általunk kiselejtezett dolgoknak, akkor eljuttathatjuk hozzájuk. Ha ilyen nincs, vagy éppen arra nincsen szükségük, úgy érdemes utánanézni, hol van a legközelebbi adománybolt (a leadott használati tárgyakat eladják, a befolyt összegből saját fenntartásukat finanszírozzák, illetve többen akár a profitból, akár tárgyi adományokkal más szervezeteket támogatnak) vagy szeretetszolgálatnak az átvevőhelye, ezeken a helyeken nagyon sok mindennek örülnek. Bizonyos tételek kapcsán érdemes lehet hajléktalanszállót is megkeresni – aki éppen kiköltözik onnan, örül berendezési tárgyaknak. És a sort folytathatnánk, kis időt érdemes szentelni a lehetőségek felkutatásának!

Ez egy szuper lehetőség arra, hogy gyorsan meg tudjunk szabadulni a feleslegessé vált tárgyainktól, ráadásul abban a tudatban, hogy jó helyre kerülnek. Örülünk mi, örül az, akihez kerül, és örül a környezet is. Szóval mindenki örül.

Amire már nekünk nincs szükségünk, az lehet, hogy másnak még örömet okoz.

Ha szeretnél segítséget az otthoni rendrakásban és rendszerezésben, keress bizalommal!

 

rendrakás

Egy otthoni rendrakás során gyűlt össze ez a sok kincs, aminek nagyon örült egy 9 és egy 11 éves kislány.

Olvasd el ezt a történetet is!

Rendrakás közben – SOS rendrakás az új kanapé érkezése napján

Rendrakás - 7 órás csomag: Mindenkiben felmerül a kérdés, mi mennyi idő, így a blogposztokba igyekszem ezt is mindig beleírni, hogy tudjak adni több támpontot is. Ezúttal egy 7 órás rendrakásról mesélek. Judit, ahogy az első beszélgetésünk során fogalmazott,...

Rendrakáson elmélkedve – Tartós rend összetevői

Mi kell ahhoz, hogy tartós legyen a rend? Rendszer. Rendszer, amiben mindennek van helye, ami neked logikus és neked esik kézre.  Te. Te, aki nem csak szereted a rendet, hanem rendet is tartasz.  A tartós rendhez tehát te is kellesz Ez sokszor némi erőfeszítést és...

Rendrakáson elmélkedve – Megszállottan párosítok

Rendrakás kupiszobában Nemrégiben Andival karöltve számoltuk fel a kupiszobájukat: kupiszobából gyerekszobát jeligére. Ebben a szobában 70%-ban gyerekruhák és cipők voltak, 30%-ban játékok. Rengeteg cipő volt, nem számoltam meg sajnos, de több mint 200 darab (!)....

Rendrakáson elmélkedve – Imádok gardróbszekrényt rendszerezni

Kedvencem a gardróbszekrény, hisz a legjobb dolgok találkoznak: ruhák és rend. (Esetleg még könyvekkel kombinálhatnánk 😃) Gyerekkoromtól kezdve egyik meghatározó visszatérő álmom volt, hogy találok a szekrényemben rengeteg csodálatos új ruhát, összefogom a...

Rendrakás közben – Selejtezés és rendrakás a gardróbszekrényben egy nyugdíjas hölggyel

Rendrakás szolgáltatás: nemrégiben egy nyugdíjas hölgy kért segítséget a ruhái selejtezésében és rendszerezésében. Györgyi nagyon szeret öltözködni, vásárolni, sok ruhája, táskája és cipője van, viszont nem mindig tudja, mit hol talál, és bizony vannak darabok, amiket...

Rendrakás közben – kismamával raktunk rendet a gyerekszobában

Rendrakás, rendszerezés a leendő gyerekszobában Szandrával már dolgoztunk együtt, a családjuk egy üres lakásában rendszereztünk költözés után, bérbeadás előtt. Szétválogattuk az ő és a szülei cuccait, illetve megnéztük, mit hagynak ott a leendő bérlőnek.  Ez...

Rendrakás közben – Rendrakás, rendszerezés bérbeadás előtt

Rendrakás, rendszerezés, ami nem látványos Szandra abban kért segítséget, hogy a családja már majdnem üres lakásában pakoljunk - már ő és a szülei is kiköltöztek a lakásból, a legfontosabbakat már mindenki elvitte az új otthonába. Tehát már sokat haladtak, de Szandra...

Rendrakás közben – Rendrakás a kupiszobában

A kupiszoba nem szégyen, hanem a megújulás lehetőségét rejti magában! Egy igazi kupiszobában rakhattam rendet Andreával karöltve. Minden dobozba, minden zacskóba izgatottan néztem bele, hogy mit rejt. Egy ponton már Andreára is hatott a lelkesedésem, és elhitte nekem,...

Otthoni selejtezés után – kiselejtezett férfi ruhák sorsa

Ez a bejegyzés arról szól, hogy raktunk rendet egy férfival a ruhái között. Nagyrészt már kiselejtezte, de ez az igen nagy kupac még a szekrényében volt. Így írok tippeket, hogy érdemes haladni az otthoni rendrakás folyamatával, mi lesz azzal, amit megtartunk, és...

Otthoni selejtezés után – kiselejtezett textíliák

Az otthoni rendrakás, rendszerezés, selejtezés során sok textíliáról is kiderülhet, hogy nincs már rá szükségünk vagy újat kell venni. Itt most nem a ruhákról lesz szó (bár van átfedés), hanem a régóta tartogatott, fel nem használt méteráruról, agyonmosott...