Rendrakás közben – kreatív ötletek

Rendrakás közben alakul bennünk,

hogy mit hol szeretnénk tartani, hol lenne szép, praktikus. Így az is kirajzolódik bennünk, hogy milyen tárolóegységekre van szükségünk. Vagy elmegyünk, és megvesszük, vagy ha nincs időnk/kedvünk utánanézni, hol lehet olyan méretűt, színűt kapni, amilyenre szükségünk van, akkor körülnézhetünk otthon, hátha el tudjuk készíteni otthoni alapanyagokból. Ha azt gondoljuk, tuti nincs elfekvőben alapanyag, akkor is adjunk neki egy esélyt, az alábbi esetben is az esélytelenek nyugalmával kezdtünk kutatni.

Rendrakás közben született a vágy,

hogy a fürdőszobában álló komód tetején lehessenek a vitaminok. A megoldásra váró feladat tehát az volt, hogy legyen egy kisebb, nyitott doboz a szekrény tetején, így könnyen hozzáférhetőek a vitaminok, de mégis rendezetten sorakoznak. 

A szekrényeket nyitogatva bukkantunk egy társasjátékos dobozra, melynek az alja és a teteje egybe volt rakva és izzók voltak benne (szuper példa az újrahasználásra!). A doboz tökéletes volt a célnak, így a tetejét kivettük, az alja továbbra is megmaradt az izzóknak.

Viszont kék, mintás és feliratos, így valamibe be kellett burkolni, hogy jól mutasson. Jött is az ötlet, hogy kézműveskedéshez van egy nagy füzet, amiben van sokféle csomagolópapír, és éppen barnás árnyalatok, amilyenek nekünk is kellenek. (De volt matt ezüst és zöld-fehér csomagolópapír is, így más színű szekrényre is el lehetett volna készíteni a dobozt – még mindig otthoni alapanyagokból.)

Már csak választani kellett egy szép papírt, és beburkolni a dobozt.

Az is egy jó érv e mellett, hogy ha mégsem válik be ez a tárolási mód, akkor nem vásároltunk feleslegesen újabb tárgyakat, azaz nem pazaroltunk időt és pénzt.

Nálad mi vár megoldásra? Keress bizalommal, rakjunk együtt rendet az otthonodban!

 

Íme a végeredmény

Olvasd el ezt a történetet is!

Rendrakáson elmélkedve – az „emlékes doboz”

Rendrakás, selejtezés - készítsünk emlékes dobozt! Amikor 18 évesen elköltöztem a szülői házból, lett olyanom, hogy emlékes doboz. Ebbe kerültek azok a dolgok, amiket már nem használtam, nézegettem napi szinten, de szép emlékek fűződtek hozzájuk. Volt egy...

Rendrakás közben – sokfélék vagyunk

Rendrakás - vannak, akik nem csinálják; olyanok, akik tervezik csinálni; és azok, akik valóban csinálják is.  Van, aki nem mer belevágni, gondolni sem akar rá; van, aki éppen erőt gyűjt, már hamarosan elszánja magát, úgyis jön a tavasz, a nyár, az ősz, a tél -...

Rendrakás közben – költözés: Kriszti gardróbszekrénye

Rendrakás költözés után.  Krisztinek költözés után segítettem. Mire együtt belefogtunk a munkába, addigra ő beszerezte a szükséges bútorokat, és a dobozok nagy részét már ki is pakolta, nagyjából mindennek megvolt a helye. Nagyjából.  A dolgai jelentős részét a nagy...

Rendrakás hatékonyan – a rendezett szennyestartó

Rendet raktam a szennyestartóban... Mindenki mihamarabbi megnyugtatására: csak otthon szoktam csinálni, ezzel még nem bíztak meg.  Az van, ha például az ágyneműt, egyéb nagy(obb) textíliákat összehajtogatva tesszük a szennyestartóba, akkor sokkal kevesebb helyet...

Rendrakás hatékonyan – évszakváltás a gardróbban

Rendrakás hatékonyan - ezekben a bejegyzésekben tippeket olvashattok Volt nekem egyszer egy csodás gardróbszekrényem, csak az enyém volt (ez azért fontos, mert 32 éves koromban valósult meg ez a gyerekkori vágyam), 1,5 méter széles, 2,4 méter magas, és annyi de annyi...

Rendrakáson elmélkedve – bárcsak rendet rakhatnék

Gondolom, az ilyesmi azért többünket megindít, beindít. Hogy lehetne, hogy ne így legyen? Gerilla rendrakás, az kéne. Észrevétlen beszivárog, abécé sorrendbe és egymás mellé rendez, majd elégedetten kiszivárog. Mint amikor a boltban a sajtok közé visszatett vajat...

Rendrakáson elmélkedve – megfelelésben lenni

A rendrakás, selejtezés és “rendtartás” kapcsán is felmerül a megfelelés témaköre. Mostanában sokat hallunk arról, hogy ne akarjunk vélt és valós elvárásoknak, mindig mindenkinek minden áron megfelelni.  Ha akarunk foglalkozni ezzel a témával, akkor a legtöbben...

Rendrakás közben – előtte-utána képek a gyógyszeres doboz(ok)ról

Ha a közös rendrakás alkalmával eredetileg nem is volt tervben, hogy átnézzük a gyógyszeres dobozt/fiókot/polcot, ez tipikusan olyan dolog, amit meg lehet tenni, ha az előre eltervezett feladatokkal gyorsabban végeztünk, mint gondoltuk.  Jó esetben ritkán kutakodik...

Rendrakás közben – előtte-utána képek szerszámos ládáról

Rendrakás a szerszámos ládában Az igazi fanatikusoknak maga a kánaán egy kupis szerszámos láda, sok-sok különböző méretű csavarral, anyával, tiplivel, szöggel, fugakereszttel az alján, esetleg valami hosszú drótszerű cuccal, amibe sok minden bele van akadva és ki kell...

Rendrakás közben – előtte-utána képek a fürdőszoba szekrényről

Rendrakás egy fürdőszoba szekrény két fiókjában  Mind a tetején, mind a fiókokban volt egy kis teendő. A kettő összefügg. Mivel a komód érintett két fiókjában már nem volt hely, így annak tetejére kerültek dolgok, és a fiókokban is nehezen lehetett megtalálni bármit...