Az árakról
Az alábbiakban igyekszem támpontot adni abban, hogy melyik csomag számodra a legmegfelelőbb, de kérlek, vedd figyelembe, hogy nagyon sok múlik azon, mennyire zsúfolt az adott terület/helyiség, hány tárgy van ott, és milyen mértékben kell újrastrukturálni.
Fontos, hogy általában mindenki alábecsüli azt, hogy mennyi ideig tart egy adott területet átnézni. Ennek elsősorban az az oka, hogy nem számítják bele azt, hogy az, akinek az életterén dolgozunk, érzelmileg érintett, megterhelő számára a tárgyainak átnézése. Ha például selejtezésről van szó, akkor ugyan én tudnék dinamikusabban haladni, de neked nagy valószínűséggel több idő fog kelleni, hogy dönts egy-egy tárgy sorsát illetően, főleg ha sok emlék fűződik hozzá.
Villámrend
3 óra alatt- Ha csak egy kisebb területet, egy szekrényt vagy néhány fiókot szeretnél rendbe rakni. Ha csak a hivatalos iratokat, blokkokat, számlákat szeretnéd rendszerezni. Esetleg a kamrát kell rendbe tenni.
Villámrend+
5 óra alatt- 5 óra alatt már több mindenre sort lehet keríteni, nagyobbat lehet haladni, látványos eredményt elérve. Az iratokon, egyéb papírokon kívül a könyvespolcra is rá lehet térni; a kamra mellett a konyhai szekrényekre is marad idő.
Komplett
7 óra alatt- Rendbe lehet tenni egy nagyobb területet vagy több kisebb területet.
Vidék: kiszállási díj ellenében, egyeztetés alapján